Nem érzem jól magam...és ha már van egy életem,miért ne érezhetném jól magam?Úgy is elveszik a "világmindenségben",és ha már egyszer nem jól kezdődött,miért kell beletőrődnöm?Nem fizikai dolgokra gondolok,mert hát szerintem talán még megcsonkolva is jól érezheti az ember magát,csak hát a lelkét ne csonkolják tovább.Hamarabb képes elfogyni,mint a test...mert ha már nem bírja tovább...
...és én most "rohadtul" nem érzem jól magam...
Nem érzem jól magam...és ha már van egy életem,miért ne érezhetném jól magam?Úgy is elveszik a "világmindenségben",és ha már egyszer nem jól kezdődött,miért kell beletőrődnöm?Nem fizikai dolgokra gondolok,mert hát szerintem talán még megcsonkolva is jól érezheti az ember magát,csak hát a lelkét ne csonkolják tovább.Hamarabb képes elfogyni,mint a test...mert ha már nem bírja tovább...
...és én most "rohadtul" nem érzem jól magam...
Voltam már költő,
zenész,
óriás és törpe.
Átéltem szerelmeket
és élveztem életemet.
Kerestem és megtalátam embereket,
kacagtam könnyelműen
vagy itattam az egereket.
Jártam messzi tájakon,
átkeltem hidakon,
folyókon
jártam s tengereken,
megmártóztam
hűs tavak vízében.
Féltem halálomtól
s örültem életemnek,
megtermékenyültem és
megszültem gyermekeimet.
Karjaimba fontam
és tejemmel tápláltam őket.
Itt vagyok egy ember
lassan felnövőben,
múltból és jelenből
ötvözött jövőben.
Én is megpihenek majd
az anyaföldben,
örökké létezem
emlékezetekben.
...nem sikerült befejeznem az előző bejegyzést,mivel Laura újabban alszik délutánonként az óvodában,ami természetesen együtt jár az itthoni kései elalvással.Mire eljutok a blogig,már alig várom,hogy az ágyig eljussak.Közben elhagytam valahol a verset is,de mivel jelenleg nincs kellő ihletem,kénytelen vagyok megkeresni.Tehát most várnom kell rám a saját blogomban,míg elindulok megkeresni...csak azt nem tudom,közben mit csináljak..talán addig elmeséljek egy másik történetet..?....de már meg is találtam,íme a vers:
Nélküled nem csobog esővíz
keserűvé válik a méz-íz
Nélküled nem sarjad ki a fű
szakadást nem ölt össze a tű
Nélküled nem lobban fel a láng
nem izzik parázsként a gyufán
Nélküled a kés is életlen
csak sebeket ejt a kenyérben
Nélküled nem várok holnapot
nem gyúlnak az égen csillagok
Nélküled levegőt sem kapok
hajnalra nem jönnek nappalok
Nélküled az élet andalog
nem születnek többé dallamok
Nélküled már élni sem tudok
ha nem láthatom arcod-hát meghalok
...hogy ne váljunk el szomorúan:
Csüng az ég a föld felett
sarkában felhő nevet:-)
felhő mögött elbújok
ha keresel,ott vagyok;-)
Kezdhetném,mondjuk,hogy elindultam gyalog bevásárolni.Először is megkerestem nagymamám gurulós-húzós-régi bevásárlótáskáját,és tettem pár kört az udvaron kipróbálásképpen.Miután megtapasztaltam,hogy elég zajkeltő,gyorsan letettem róla,és előhalásztam egy régi hátizsákot.Végül is elindultam kosárral,hátizsákkal és bottal kezemben.Tíz méter után úgy gondoltam,talán mégsem kellett volna,de erőt vettem magamon,ha már Amerikát sikerült felfedezni,talán én is eljutok a Penny-be.Szép lassan,de odaértem.Hazafelé már sokkal nehezebb volt,mert a hátizsákot úgy telepakoltam,hogy hátrafelé sokkal könnyebb volt menni,mint előre.Végül nehezen,de hazaértem.Úgy éreztem magam,mintha egy hegymászó expedícióról tértem volna haza...
Ülök a halnali félhomályban
Öledbe hajtamán már fejem
Szemed csillanását keresem csillagokban
Mégsem talál meg tekintetem
Nyitott könyvek között lépkedek
Magától rezdül a hintaszék
Ha karjaidban alszom majd el
Akkor lesz édes az ébredés
Lassan rámtalálnak éhező szúnyogok
Izzadt bőrömön táncolnak fénycsóvák
Egymásba folynak az apró vérnyomok
Istenem,mennyire várok rád
Ősz-éji illatot sodor a levegő
A folyófű bezárta kelyheit
Az éjszaka nekem ma temető
Miért nem lehetsz most velem itt...
Majdnem elfelejtettem-régebben említettem,hogy a kórházban volt egy csapóajtó,ahová leszöktem,és vártam anyukámat.Nem rég voltam Bpesten,és bementem a klinikára-kizárólag a csapóajtó miatt-és meg is találtam.Két érzés kerített hatalmába:ami akkor annyira nagynak tűnt,mennyire eltörpül,a másik,hogy milyen jó,hogy nem kell ottmaradnom.Ja...mégvalami eszembe jutott,de erről majd később...
Szóval egyszer meséltem egy kedves ismerősömnek,aki fodrász,hogy húsz év tanítás után elveszítettem az állásomat.Ő azt mondta,nagyon megért engem,mert ha tőle elvennék a munkáját,nem tudna mást csinálni,mert máshoz nem ért,erre tette fel az életét.Szerintem Ő igazán átélte a helyzetem.
Csak...egyszerűen már panaszkodni sincs kedvem...kéz nélkül nem lehet zongorázni,mint ahogy járni sem láb nélkül...kezem van,de gyűlölök bottal vagy járókerettel róni az utcákat.
Egész életem egy célra tettem fel.Megszeretteni a zenét,nem csak mechanikusan.Lélekkel is.A színpad volt az életem,együtt alkottunk a tanítványaimmal,együtt léptünk fel.Szerintem csináltunk néhány tőlünk telhető zseniális produkciót...és most itt ülök egy fotel mélyén letaszítva,erőt gyűjtve a holnapi "lábraállásra":-(
Mindig erről írok.Ígérem holnap kifejtem politikai hovatartozásom,de sajnos nincs:-0
Akkor holnap publikálok egy szép verset:-)a sok közül:-)
A mai nap egy kicsit más volt mint a többi.Bár esett az eső,és a mai kérdőíveket eldugott tanyákon kellett kérdezni,mégis sajátos hangulatban telt az idő.A szürke felhők ma szinte beburkoltak,mint meleg takaró,és az esőcseppek úgy hullottak alá az égről mint megannyi hiányzó hangjegy a lelkembe.Szinte már alig vártam,mikor kell ismét kiszállnom az autóból,hogy ismét érezhessem a cseppek simogatását.Ma hazajönni is jólesett,/bár Mártival csak telefonon beszéltem,de egyre jobban érzi magát,és ez megnyugtatott/Henrik,Mózes és Laura kitöltötte az estét.Főztem,ettünk,beszéltünk...és éjszaka ölelő karokban aludtam el...bár mindíg így lenne...
...írtam néhány nappal ezelőtt...
Nappal kérdezés,éjszaka kérdőívjavítás+állva,mert ülni már nem tudok...mindez 100 méterre a zeneiskolától...évekre a zongoratanítástól...örökre a reménytől...
Van mit "kutatni",szóval munka van.Kell még hozzá lelkierő,faarc és strapabíró láb.Mindez tegnap még nagyjából összejött,ma már kevésbé.Míg tegnap sorra összejöttek a kérdőívek,ma teljesen kudarcott vallottam.Egy közeli faluban kell a leírás szerint elindulni és minden harmadik házba becsöngetni a sikeres kérdezés érdekében.Tegnap sütött a nap és bot nélkül tudtam járni.Talán még lelkesedésem is volt...éjszaka viszont megint fájdalom,mint még soha.Mozdulni sem tudtam,egy milliméternyi mozdulat is olyan erővel hasított belém,mintha eleven húsomon keresztül fűrészelnék hosszában ketté a csontomat.Egy nagy adag fájdalomcsillapító végül álomba szenderített,és elég jól ébredtem.Gyógytorna után elindultam dolgozni.Két utcán vánszorogtam végig,de mindenki visszautasított.A legutolsó próbálkozásnál szememre hányták,ha tudnám mennyi problémájuk van/!!!/,biztosan nem jutna eszembe háborgatni őket,mikor is minden szabályt félretéve kinyilvánítottam véleményem,és mindezek után kénytelen voltam mielőbb elhagyni a helyszínt.Mivel az éjszakai fájdalomcsillapító már erőteljesen veszített erejéből nagyon össze kellett szedni magam a mielőbbi távozás érdekében...
...holnap újra elindulok,remélem süt majd a nap...
Nem tudok aludni.Többek között azért sem,mert Laura felébredt,és amíg kimentem a konyhába,lefeküdt a helyemre:)
...de mit lehet az éjszaka közepén csinálni...
Tulajdonképpen ugyanazt,mint nappal.Vagyis nem egészen.Nem illik pl.közvéleményt kutatni.Biztosan nem örülnének,ha éjjel becsöngetnék valahová,és megkérdezném,van-e rádiós órájuk,vagy bár ha beosztással,de jól kijönnek-e a keresetükből...
Fél hétkor kelek,ami nem is lenne baj,csak ahhoz először le kellene feküdni.Próbáltam TV-nézni,de mikor az óriás anakonda harmadjára harmadjára nyelte el a főszereplőt,inkább az kikapcsoltam.
Lassan négy óra,mégiscsak próbálok aludni egy keveset...befészkelem magam Laura mellé...
Most legalább megtudtam,mikor feküdtem le tegnap.Nagyon "elfolyt az idő".Klónozottal ellentétben,én nem mernék már bevállalni egy átvirrasztott éjszakát!Bár lehet,hogy ezegyszer jobban jártam volna,mert háromszor olyan iszonyatos fájdalomra ébredtem,ami erősen a "ki sem bírom" határát súrolta.Utána rögtön eszembe jutott,egyáltalán hogyan fogok kérdezőbiztoskodni az elkövetkezőkben,mivel ha leülök,nem tudok felállni,mert ugyebár kiakad a csípőm,és mire nagynehezen "visszateszem" a helyére eltorzult arccal,már egy másik kérdőívet is rég lekérdezhettem volna:)Mégiscsak jobb lenne zongorát tanítani,mert akkor állhatok,ülhetek,és a művészetbe mégiscsak jobban belefér egy-egy fájdalomsikoly.
Na,de visszatérve,majd azt fogom mondani a közvéleménykutatás alatt,hogy "nicsak"hirtelen mi történt a lábammal.ilyen még sosem fordult elő...
Ez már csak
arannyal befont hajcsomó
bilincsbe zárva
ez már csak én vagyok-
..hófehér tálcán véres szívnyomok..
Márti tegnap költözött a kollégiumba.Mikor elkezdtünk bepakolni az autóba,megjegyezetem,hogy ennyi holmi szerintem egy világkörüli útra is éppen elég lenne,de azért nagy'nehezen elindultunk.Dédi indulás előtt kezébe nyomott egy doboz zserbó süteményt,ami Mártinak nagyon ellenére volt,így hát bepakoltuk a kesztyűtartóba,hogy "Majd lesz vele valami!Félúton eszünkbe jutott,mi lenne,ha megkóstolnánk,végül is nem kell annyira sietnünk,na meg amúgy sem ebédeltünk.
A kollégiumban először egy "maratoni" rövid tájékoztatót hallgattunk,ami többnyire a napirend pontos betartását elemezgette,mikor Márti rámnézett,és tekintetéből hirtelen annyit sikerült,kiolvasnom:Mi lenne,ha hazamennénk?A későbbiekben-miután hirtelen barátra akadt,és kezdte magát jól érezni-éreztem,hogy már nem annyira tart igényt jelenlétemre,és ez némiképp megnyugtatott.Hamarosan kiderült,hogy este még nem kapnak vacsorát,sőt a reggeli sem biztos,igy hát az évnyitó után elmentünk újdonsült barátnőjével együtt egy gyors bevásárlásra,majd vissza a kollégiumba.
Miután kiszálltak a kocsiból,utánuk szóltam:Legyetek jók,ha tudtok!:)Kikanyarodtunk az autóval,visszanéztem,és láttam ahogy ballagnak felfelé a lépcsőn...Márti kezében a maradék zserbó süteménnyel...
Ma voltam cipő-méretvételen.Valahogy nem akar összejönni a dolog.A múltkor veléletlen egy számmal kisebb cipőt sikerült csinálni,most meg az egyiket műlábra írta az orvos.Gyorsan ránéztem a lábamra,és megbizonyosodtam róla,hogy ez bizony igazi,mégha rövidebb is.Sőt,belegondoltam,mégiscsak jobb így,minha az egyik fülem lenne nagyobb,vagy netán a "középső ujjam":)Végül sikerült megegyezni a cipőkészítővel,sőt örömömre megjegyezte,mindettől függetlenül szép formás a lábam.....na meg mégiscsak az enyém...
Nem emlékszem,írtam-e már Neked levelet...
Azt mondtad ma nekem,mikor felhívtalak,hogy nem bírsz menni és fáj a lábad.Tudod,nekem már öt évesen is fájt,de Te ezt soha nem kérdezted meg.Mint parancsszóra kellett eltűrnöm mindent,és szenvedtem,hogy nem tudok megfelelni elvárásaidnak.Te már nem emlékszel,mikor kicsit rosszul gipszelték be a lábam,és a lábfejem befelé hajlott.Amikor levették a gipszet,persze úgy maradt, rosszul tanultam meg járni.Egyszer mentünk a munkahelyedre,és mindig rám szóltál,hogy "szépen menjek!"Nem tudhattad,mennyire fájt "szépen menni",és úgymond tarkón ütöttél,ha nem jól mentem.Nagyon fájt,hogy a nővéremmel miért bántok másként,soha nem felejtem el,mikor balett-órákra járt,és végig kellett néznem...Miért nem törődtél a lelkemmel,miért nem foltoztad be,hogy ne férhessen bele más?Emlékszem,mikor a mandulám vették ki,túlesve már a "tűzkeresztpróbán",akkor is bevittetek a kórházba,otthagytatok és fogalmatok sem volt róla,hogy a kétségbeeséstől belázasodtam,bevittek egy üres kórterembe és az egész kapcsolatom a külvilággal annyi volt,hogy naponta háromszor behoztak egy lázmérőt.Ott voltam teljesen egyedül egy hétig,majd mikor meglátogattál,egy történlemkönyvet szorongattál a kezedben,hogy azért ne felejtsek el tanulni!Miért kellet egyálltalán kivenni a mandulámat?Megszokásból,mert az volt a "divat"?Miért vetted el tőlem a gyermekkort?...és egyáltalán...hol voltál Te akkor,mikor ÉN kórházban voltam???
Nem emlékszem,mikor toltak ki a műtőből,és hogy mi történt utána.Bizonyára átestem egy-két ágytálazáson,de az megragadt bennem,hogy az ötös kórteremben voltam.Mivel nem jártam még iskolába,nem ismertem a számokat,valószínű,hogy a "Nővérke ötösbe!"-kiabálásoktól ragadt meg bennem.Arra viszont tisztán emlékszem,mikor anyu értem jött,de én már nem akartam haza menni.Ott éreztem először,hogy nem tudok mozdulni a gipsztől.A jobb lábam talpig,a bal combig volt begipszelve,és mindez a bordáim alatt végződött.Otthon jöttek a rokonok látogatni,és érdekes módon nem engem sajnáltak,hanem anyut,hogy:Milyen nehéz neked,bírod még?Anyu ágytál helyett egy zöld műanyag lavórt tett alám,és mindíg arról beszélt,hogy mennyit kell túlóráznia...A legszörnyübb az volt,mikor elvittek az óvodai évzáróra,kihoztak nekem egy összecsukható ágyat és végig kellett néznem,amint többiek népitáncot járnak pöttyös szoknyában!Nem tudom,meddig voltam gipszben,egyszer hihetetlen módon elkúsztam elég messzire,akkor örültem,hogy csodálkozva néznek rám.Utána megint visszavittek a kórházba...de ez már egy másik történet...
Tulajdonképpen folytatni akartam tegnapi gondolataim,de időközben találkoztam Mártival a konyhában,és késő esti beszálgetésre csábitott.Nem hagyhatom ki a lehetőséget,mert "sajnosdehálistennek" vasárnap kollégiumba költözik és kevesebbet találkozunk.Lehet,hogy írok még ma,de most megyek hozzá "mindentkitárgyalni":)
Öt éves korom körül többször voltam kórházban.Reggel korán ébresztett anyám,és mondta,hogy öltözzek.Kérdeztem,hová megyünk?Hiszen úgyis tudod,mondta Ő.A szívem majdnem meghasadt,de nem sírhattam,mert az apám nem bírta a "gyereksírást".A vonaton Budapest felé végig csodában reménykedtem,hogy:nem is oda megyünk,biztos az állatkertbe és a vidámparkba visznek...
...a csoda elmaradt,egyszer csak egy rideg kórteremben találtam magam teljes bizonytalanságban,kétségbeesve és EGYEDÜL.Nem tudtam,hogy beteg vagyok,nem mondta senki,hogy "bántani fognak,mikor semmit rosszat nem tettél"-közben óvodatársaimra gondoltam,akik hamarosan odabújnak anyukájukhoz,aki mesét mond nekik és elringatja őket.Késő este volt már,mikor lementem egy lépcsőn és megtaláltam a csapóajtót,ami becsapódott anyám után mikor OTTHAGYTAK.Leültem a lépcsőre,és elképzeltem,hogy mindjárt jön értem,szinte már láttam lábait tűsarkú cipőjében és magam elé képzeltem fekete haját,mikor a sírástól szinte elájultam és egy nővérke visszavitt a szobába.Utána hánytam,és a következő kép,mikor behoztak egy injekciót,belémdöfték,levetkőztettek,rámadtak egy szakadt kórházi hálóinget és kitoltak a folyosóra.Már semmi nem érdekelt.Mindegy volt hová visznek,mit csinálnak velem,mikor odajött hozzám egy néni,és vígasztalni próbált.Nagyon aranyos volt,azt mondta minden azért történik,hogy meggyógyuljak,ezután minden jóra fordul.Ebben nagyot tévedett,de akkor,ott nyújtott egy kis vígaszt.Utána betoltak a műtőbe,és közben megkérdezték:FÉLSZ?Azt mondtam nem,és közben arra gondoltam,teljesen mindegy már,mi történik velem,hiszen nagyon nagyot kellet vétkeznem,hogy ANYU ITT HAGYOTT!
Szia Zsuzsa!
Nagyon jó érzés,hogy megosztjuk sorsunkat.Hihetetlen erőt ad az,hogy gondolunk egymásra.
Sokat küszködök nap mint nap,nem csak a fizikai fájdalom miatt,és hogy bottal kell járnom,meg nem tudok sorban állni,de "senkinemengedelőre".Sokkal mélyebbről fakadnak azok a sebek,amiket hús-vér-emberek okoztak.
...és ők azok,akik itt járnak közöttünk mit sem törődve másokkal,hazudva önmaguknak és gyermekeiknek,ál-értelmiségiként próbálnak "igazgatni" zeneiskolákat,múzeumokat,elvált férjeket fosztanak meg gyermekeiktől és anyákat próbálnak megalázni...
...érzéketlenek,önzőek,kegyetlenek...
Holnap már nem akarok rájuk gondolni,hm...köszönöm,hogy "meghallgattál"!
Kriszti
Már legalább egy órája próbálkozom,hogyan írjam le és melyik történetet,hogy érthető legyen és ne "mocskolódás",hogy érezzem azt,megkönnyebbülök,és hűen adjam elő,tényleg megtörtént velem.Végül rájöttem nem érdemes befeketíteni napjaim/ja,persze és a blogomat sem!/azokkal az emberekkel,akiknek emberi mivoltuk is kérdőjelezhető.
Azt viszont bátran állítom,hogy a városban?az országban?-rendőrök sodornak bajba ártatlan embereket,csakhogy "jól lássák el feladatukat",a bírók és ügyészek nem az igazság,hanem a törvénykönyv szerint döntenek,mert ezt tanulták,
...a városban?az országban?-ha "jól fekszik" valaki,van állása,ha nem,akkor nincs.Aki valamikor sikert és dicsőséget hozott,egy perc alatt eltiporja,kinek szíve nincs,de ugyanúgy gerince sem...mégis állva tapsolnak az "önkormányzatok",mert "így illendő".
...a városban?az országban?a világon?-a "barátok" elfelejtenek,ha már nem fűznek érdekek,de talán így találhatsz majd igaz barátokra...
Ma inkább csendben maradok,mert nem tudnék kellően publikusan megnyilvánulni.Ma minden a felszínre tört...egy biztos:nem szeretem a tüzijátékot...
Márti kérdezte az imént:Biztos,hogy csütörtök van?Majd:Tudod mit nem értek?Hogy tudsz ennyit adni?Szóval:Lehet,hogy én vagyok túl önző vagy te vagy a túl odaadó.Mire én semmit nem válaszoltam,vagyis kérdem én:Hogy kerülsz Te az én blogomba?Márti azt nem érti?hogy kerül ide ez a kérdés.Hol a fésű,kérdezi,és fogalma sincs,hogyan kell hajat sütni,vagy hogyan nem?/persze titokban elárulom,épp a hajam próbálja besütni,és épp azt kérdezte:Nagy hullámok legyenek,vagy kicsik/A gond az,hogy nem tudok úgy írni,hogy ne lássa,mert pont a hátam mögött áll:)A soha "be nem melegedő hajvasaló",mondja Márti,majd hirtelen megégeti a fülem:O ......hosszú csend...próbáljuk regenerálni és tartósítani a fülem.Márti vígasztal és azt mondja olyan vagyok,mint egy hollywood-i sztár,de gyorsan megváltoztatta véleményét és hollywood-i sztár-fodrásznak titulálta magát.Ezt nem én mondtam,hanam ő mondta?Ő mondta!Gratulálok neki gyorsan és megígérem,hogy a következő kutyánkat Oszkárnak,a macskánkat pedig Díjnak fogjuk elnevezni...
Mint kalapba dobált cetlik közül,úgy választottam ki hirtelen ezt a történetet,bár mondhatnám telitalálat volt.Olyannyira,hogy nap nem telik el "e kínzó és fájdalmas emlék és hiány" nélkül!Ha röviden akarok fogalmazni:20 év zongoratanítás után jött egy ember,aki tulajdonképpen nem tudom hová sorolható,de a lényeg annyi,hogy egyszerűen kivette kezemből a zenét,a tanítványaimat,a sorsomat,az életemet,a lelkem szikével metszette ketté,felhasította a talajt lábam alatt,felégette azt mögöttem legszebb emlékeimmel,és örök diszharmóniába öltöztette a jövő zenéjét...ha hosszabban fogalmaznék,talán már az istenkáromlás-parancsolatát szegném,ami távol álljon még gondolatban is!Jó,hogy leírtam.Egy cseppnyi heg beforrott lelkemen.
...a zongorám még meg van,csak bezártam egy szobába...talán holnap meglátogatom:)
