yerena blogja

Tegnap volt három éves:)Három évvel ezelőtt ilyenkor az intenzíven ébredeztem,míg ő az inkubátorból lógatta a lábát.Később az ápolónők mesélték,Laurának megszokottá vált,hogy bár alig volt 2650 gr.,rendszeresen lecsúszott az inkubátor aljára és kidugta a lábát.Ekkor én még erről semmit sem tudtam,többnyire a fiókot fürkésztem,amelyben a számomra megváltást hozó fájdalomcsillapítót tárolták.Szóval...11 hetes terhes voltam,mikor elmentem egy több dimenziós ultrahang-vizsgálatra.Tudtam,hogy gond lehet és három császármetszés után majd' negyven évesen nem megy minden simán,de arra nem számítottam,hogy az orvos csak úgy kijelenti:ezt a gyermeket nem tudja kihordani,mert a méhszájban van,de igazán nem is lehet tudni,hogy hol!?Első kétségbeesés után rögtön eldöntöttem,hogy engem orvos a szülésig nem lát,míg terhességem hetedik hónapjában majdmen szertefoszlott minden,leszakadt a méhlepény egy része és Szegedre vitt a mentő.Most adok hálát a sorsnak,hogy nem volt úgymond orvosom/ott tapasztaltam meg a nemtörődöttséget,tehát ha fizetsz,figyelnek rád/,mert hazajöttem egyetlen vizsgálat nélkül.Így történt,hogy megvártam az utolsó napot,mikor tudtan,hogy nem húzhatom tovább.Reggel bementünk a kórházba,egyből a műtő,herincbe kértem az érzéstelenítést.Minden rendben zajlott,még hallottam,hogy Laura felsír,utána káosz és fájdalom,míg végre elaltattak.Kivették a méhem,leszakadt a hólyagom,mindenki azt mondta,adjunk hálát,majdnem elvéreztem.Hálát adok,mert a legszebb emlék.Hallottam a sírását,mikor megszületett és az apja is hallotta...

Szeret-e az az ember,aki éjszaka tízszer felkel,hogy segítsen megfordulni az ágyban a fájdalomtól gyötrődő anyának?Szeret-e az az ember,aki ölében visz tovább,ha a lábad már nem bír el?Pénzedért nem szerethet,mert sosem volt.A fedél fejed fölött,nem hajlék.Ami volt,mással is megesett már.

...és szeretett-e az az ember,aki azt mondta szeret,de kilóméterek távlatából sem kívánt minden jót neked...

Nem tudom miért ezt a címet adtam,de legutolsó élményem a mai napon /alig öt perce/ egy számla írása volt,ami ötödik nekiugrásra sikerült,mert mindíg eltévesztettem.Hol a nevem felejtettem el,hol azt,hogy hol lakom...CSAK VICCELEK:)...szóval eltévesztettem.

Ma voltam ortopédián,de lassan rá kell jönnöm,hogy senki nem fog újat mondani,nem mondják,hogy-majd elmúlik...de,hát nem olyan egyszerű készen állni egy operációra,mint egy hétvégi baráti összejövetelre(bulira;)A lényeg,hogy sikerült kiíratnom gyógytornát,ami csodákra képes.Persze a gyógytornász is!Holnap el is kezdjük.

A lányom,Márti véleménye,hogy mutatkozzak be,írjak valamit magamról:Nos,41 éves vagyok,de mit sem törődök vele,hiszen alig nézek ki harmincnak:)Négy gyermekem van,és amire rettentő büszke vagyok,három apától;)Nem tudom kisebbik fiam apja büszkélkedik-e,hogy épp aktuális barátnőjét jegyezte el,mikor a fia született.Szóval két fiam és két lányom van.Engedelmükkel idővel még szó esik róluk.

Úgymond "farral" születtem/lehet,hogy nem véletlen/.Hamar kiderült,hogy csípőficamos vagyok.Eleinte úgy gondoltam szüleim nem akarták ezt tudomásul venni,de később előkerültek zárójelentéseim,melyekből kiderült,hogy egy orvos nem akarta tudomásul venni,azt mondta semmi bajom.Így hát később próbálták korrigálni,de nem egészen sikerült.Gyermekkori "kórházi élményeim" egész életemet átszőtték a mai napig.Ami feloldást jelentett,azt elvették tőlem,de most hirtelen nagyot ugrottam,így a bemutatkozást később folytatom.Végül is most legalább nem kell sietnem,előbb-utóbb mindenre sor kerül.Ma nem volt túl jó kedvem.Egyre jobban gátol a fájdalom,de jövő hétfőtől ismét gyógytorna/alig várom/:)

Ma szerettem volna bemutatkozni,de találkoztam egy kedves távoli rokonnal a neten,aki elterelte a figyelmem.Mondhatnánk úgy,én nem szeretek felnőtt lenni,ő pedig gyerek akar maradni /Pite/.Eszembe jutott egy réges rég írt versem,lehettem talán 16 éves:

Kihaltak az utcák,kihaltak a terek,

Eltelt már az időm,én is tovább megyek.

Megállok egy percre,visszanézek némán,

Búcsúzom tőletek,ne várjatok már rám!

Szememben egy könnycsepp,azon elmélkedik,

Visszaforduljon,vagy lehulljon a földig,

Tátován remegve addig gondolkodott.

Az elsuhanó szélben csendben elpárolgott...

Ma nagyon hosszúnak és eseménydúsnak ígérkezett a napom.Reggel először is szembe kellett néznem azzal,hogy egész éjszaka alig aludtam valamit,annyira fájt a csípőm.Mivel már nem először történt,gyorsan próbáltam elfelejteni.Utána Laurával néztem szembe,mivel ott feküdt mellettem és orra pont az orromhoz ért.Jövő héten lesz három éves:)Délelőtt Szolnokra,délután pedig Kecskemétre kellett mennem.Három km-t vezettem,és meg kellett állni,mert időnként kiakad a csípőm,és ilyenkor szépen,lassan vissza kell "puzzle-zni" a helyére.Szolnokon jött a következő akadály,a nyolcadik emeleten volt az iroda.Lassan tudatosult bennem,hogy gyalog biztosan nem jutok fel,a lifttől pedig fóbiám van,igy rögtön azonnal pánikrohamot kaptam:)Végül túléltem a liftet és elhatároztam,hogy ezek után akár repülőre is felülök.Délután egy egyszerű és rövid eszmecserére készültem Kecskemétre.Ott van a cég,ahol többé-kevésbé /hm/ dolgozom.A rövid értekezlet rögtön egy teszt írásával kezdődőtt.Ekkor hirtelen megbántam,hogy "valaha is a világra jöttem",és erősen törtem az agyam,hogyan tudnék mihamarabb távozni.A teszt értékelését megúsztam,mivel nem adtam be,és nem jött rá senki.Utána volt még egy találkozásom a lifttel lefelé menet az épületből,de nem adtam be a derekam és egy jó adag adrenalintól megszabadulva lementem a lépcsőn...

Végre eldöntöttem,hogy kitárulkozom némiképp.Azután hirtelen annyi minden jutott eszembe,hogy képtelen vagyok valamiféle rendszert vinni az eseményeket illetően.Úgy érzem,mintha most "kiintegetnék" a világból,vagy épp "tennék" a világra:)Tehát először gondolkodnom kell-remélem sikerül-,hamarosan visszajövök.