Meg sem akart születni.Vákumként szívta magába az anyaméh.Mégis kihúzták két lábánál fogva,és hiába kapaszkodott vissza érezve még a csendet,a lágy buborékokat,a sötétséget és a lebegést.Megszületett.Erős karok fonták körbe bokáját és máris fejjel lefelé látta a világot.

-Fázom!És nem kapok levegőt!-kiáltotta,majd fehér lepedőbe csavarták.Utána elaludt.

Amikor felébredt nagy-nagy puha melegséget érzett szája és orra körül-szintén majdnem megfulladt-de ebből valami édeskés,furcsa íz csorgott szájába.Hirtelen jobban érezte magát.Sokáig csak erre az édeskés,furcsa ízre vágyott...

                                          Édes a tej,ha számhoz ér

                                         És csak az anyámról mesél

                                          Édes az élet,mit Ő adott

                                       Lehet még belőle,amit akarok

                                 Mit akarok még,hiszen meg sem születtem

                                 Az első szelet kenyér nekem még sületlen

                                    Mit akarok még hiszen alig vagyok

                                Nem dönthetem el még azt,hogy mit akarok

                                         Ösztön még a vágy az életre

                                      Nem ültetek fát még a kertembe

                                   Nem tudhatom még,hogy mit akarok

                                   Mit hozhatnak nekem a holnapok......

                                        Gyenge vagyok még az életre

                                     Anyám  nélkül az életem elveszne

                                    Apám már magzatomban elhagyott

                                        Bezárta a nyitott ablakot

Egy napon megtanult járni..egy..kettő..három..

                                 Anya:Fogd meg nekem szivárvány

                                         Ne legyen ránc a homlokán

                                         Ne essen kemény kövekre

                                         Őrizd meg nekem örökre

                                         Ott legyen mindíg,hol én vagyok

                                         Ne vigyék el tőlem az angyalok

                                         Remélem,hamarabb meghalok

                                         Mint nélküle éljem a holnapot

                            Gyermek:Ne sírj,hiszen most itt vagyok

                                        Nem volt még gyermek ki elhagyott

                                        Neked élem az életem

                                        A te méhedből születtem

                                        De milyen szép fenn ott a szivárvány

                                        Szerelem alszik a hajlatán

                                        Tíz lépés száz lépés ezeregy

                                        Nem tudom mi vár ha nem megyek!

Napringatta hegyoldalon feküdt,a szél simogatta testét.Tenyerében szárnyszegett katicabogarat dédelgetett és meztelen lábujjaival morzsolgatta a kitépett fűszálakat.Bámulta az alig felhős eget s szempilláival szűrte a vakító sugarakat.Érezte,ahogyan hajszálai közé fúródik egy apró bogár és fejbőrénél vergődve keresi a kiutat.

                                      Nem tudom,mi lehet a felhők mögött...

                                Szívembe pokol vagy mennyország költözött?

                                             Vergődöm a kettő között.

                                             Zárt ajtókon dörömbölök.

                                            Hallottam már szelíd mesét,

                                            Elnyert királylányok kezét,

                                           De eltörte a gonosz mostoha

                                         Mert nem volt a konyha felmosva

                                          Ringattam rózsaszín macikat

                                         Eldobtam,s ringattam másikat

                                         Azt hittem,soha meg nem halok

                                          Világgá mentem,de itt vagyok.

                                           Merre menjek,kit szeressek

                                           És engem majd ki szerethet

                                                Ölelem a fűszálakat

                                           Én vagy Te leszel áldozat?

Felemelte az első poharat;mámor volt és boldogság.Elszívta az első cigarettát;jött a kábulat.Csupasz testét csavarta hűvös lepedőbe,izzadva rágta a párna csücskét.Reggelente kúszott az áramló fény elől,de lassan szobája utolsó szöglete is megvilágosodott.Hunyorgó szemmel vánszorgott a fürdőszobába.A zuhanyból csorgó hűvös cseppek lassan legördültek libabőrös vállán,majd kinyújtotta karját,és tenyerét a sugárba emelve vízesésként élvezte a vízköves zuhany áramlását.

                                         Életed életemben elveszett volna?

                                            Gondolj végre a holnapokra!

                                             Szelíden ringó bölcsőkre!

                                    Ne az ösvényes elnémult temetőkre!

                                      Felnőtt vagyok,és mégis gyenge?

                                     Hol van,ki mégis engem szeretne?

Kedves volt mosolya,szelíd a szava,szembejött vele az utcán.Azt mondta:Szeretlek!...és elhitte.Elhitte,csak ő lehet ki tenyerében ringathatja,testével melegítheti.Elhitte,mert nem ismert mást.Megérett a szerelem és megszületett a gyermek.Gyermeke fiatalságának,szabadságának-önmagának gyermeke.Táplálta,ringatta,és...egyszer csak egyedül ringatta az elhúzott függönyök mögött

                                                    Altató

                                           Aludj babám,aludjál

                                      Csip-csip csókát álmodjál,

                                           Tarka bocit kergessél,

                                         Szénaboglyán ébredjél!

                                       Borsószem az ágyadban,

                                        Világlátó tükröd van

                                        Világlátó tükrödben

                                      Mégsem láthatsz semmit sem.

                                         Álmodj Csipkerózsikát,

                                         Koronával királylányt.

                                         Fehér lovon herceget,

                                         Boldogsághoz elvezet.

                                        Színezd ki a kék eget,

                                        Rajzolj bárányfelhőket,

                                        Hegyoldalból vízesést,

                                        S ki meglelte cipőjét...

                                          Árva Hamupipőke

                                       Soha nem hullott könnye

                                          Csiri-biri zabszalma

                                       Hintsen álmot ágyadra!

A férfi belemártotta az ecsetet a kék festékbe,vonalakat kezdett húzni a nő homlokára.Lassan megfelezet az orrát.A nő száján megakadt az ecset,és sötétkék cseppek gördültek állára.Az egyik legurult mellei közé,majd továbbhaladva megakadt köldökében.a férfi újra beszínezte az ecstet,és egyszerűen megfelezte a nőt.Megcsókolta tarkóján az utolsó kékeszöld cseppet...az utolsócseppet.

                                             Ez a szerelem

                                 Ez a szerelem nem a földön született,

                                 Nem ismer napokat,és nem lát éveket.

                                   Ez a szerelem a festékből született,

                                    Végtelen mezőkkel ölelte az eget.

                               A kékből és a zöldből egy kislány született,

                                     Tejszínű hajával érezte a szelet.

                                   Védtelen szemével nézte a felhőket,

                                  Szeplős mosolyával várta az esőket.

                             Arcáról a szeplők egyszer csak elszálltak,

                              Narancsszín pillangók lepték el a fákat.

                               Vidám kacagása folyókba rejtőzött

                                 Aranyhalakkal vígan kergetőzött.

                           Kék,zöld ,piros,fekete,lila,bronz és színezüst,

                            Az apró kis életbe az összes szín elvegyült.

                           Halványsárga,vérvörös,szürke fény fehér között,

                             Aranyszínű fürtjei őszi fák lombja között.

                             Az éjszaka lett testvére,benne folyt már a vére.

                             Bogárszemű testvérét az apja mégsem szerette.

                                   Egybeolvadt lassan fehér és fekete,

                                   Egymás kezét fogva értek a szigetre.

                                    Ringott a hinta és repült a labda,

                                     Barlangot ástak a homokózóba.

                                Játéklevest főztek kóborló hangyáknak,

                                 Várat építettek a szentjánosbogárnak.

Két hosszú botjára támaszkodva ült a buszmegállóban.Fiatal karja vénséges vénen szorította botjai markolatát.Az utazók szánalmasan elfordultak tekintetére,mégis próbált beszélgetni.Közben várta az anyát,a lányt,a testvért.A tömeg mereven figyelte kacsázó lépteit,mégis büszkén vánszorgott....beleszeretett hosszú hajába,csípője megtörő ringásába és konokul gömbölyödő hasába.

                                         Ez csak egy mellékdal,

                                           És mindent eltakar.

                                         Csak egy kis valóság.

                                       Mit mindenki másképp lát.   

                                         Csak egy kis boldogság

                                           Pecsételt életben,

                                         Csak egy kis igazság-

                                          A szerelem éretlen.

                                        Ez csak egy mellékdal...

                                        Egyetlen versszakkal...

Parázslottak az ágak az elhaló tűzben.A távolból szűrődő furulya hangja felébresztette a hajnali madarakat.A lány elindult a tisztás felé.Talpig érő szoknyájába gombócként fúródtak a bogáncsok.A fiú lassan követte,majd két karjával lassan cipelte a térdig érő fűben.Szelíden a földre fektette és élete próbált lehelni ölébe.A madarak elhallgattak,a szél elcsitult.A virágok kiszáradtak,és a folyó megállt egy pillanatra...

                                    A meg nem fogant gyermek

                                Ott voltam,hol szerettétek egymást.

                                  És te apám te akartál engem.

                                  Te formáltad életre a testem,

                               Anyám  miatt mégsem születhettem.

                                Nem találtam helyem a méhében,

                                Nem akartam ringani kezében,

                                Nem akartam látni szelíd arcát,

                                Nem akartam hallani a hangját.

                                Nem akartam látni a fényeket,

                                Nem akartam múló szerelmeket.

                                Nem akartam mellette felnőni,

                                Nem akartam ezért megszületni.

                                Nem akartam élni életedben,

                                Válogatni főzött ételedben

                               Nem akartam járni a kedvedben

                            Nem akartam,hogy megszidjál engem.

                             Nem akartam éjszaka felsírni,               

                             Nem akartam ágyadban aludni,

                            Megszületett helyettem testvérem.

                            Megszülettem én is testvéremben.

                                                           Édes fiam soha nem felejtem,

                                                           Mikor tested elhagyta a lelkem.

                                                           Édes fiam volt egy közös álmunk.

                                                           Álmainkban mindíg találkozunk.

A nap forrón tűzőtt a délutáni háztetőkre.A madarak enyhülést keresve hagyták el fészkeiket,és megnyugvást kerestek a legyező falevelek között.Az ég szüntelen kékségében lassan feltünt egy felhőcsomó.Lágyan megöntözte a cserepeket,a csörgő leveleket és az elhagyott fészkeket.

                                      Asztalon terítő,képek a falon,

                                     Párna a székemen,kották a padon,

                                    Vízcsepp a poháron,száradni hagyom,

                                     Morzsák a tányéron,tejben áztatom.

                                      Elázott lábtörlő,sárnyom a kövön,

                                    Sáros cipőd nyomát könnyemmel öntözöm.

                                      Halvány szivárvány mossa le az átkot.

                                      Azt hittem,hogy végre hazatalálok.

                                   Sáros volt a szoknyám,mikor találkoztunk,

                                    Pocsolyában úsztam,nem volt már kiútunk.

                                   Nem volt sárga út,s keleti boszorkány

                                   Varázspálcájával nem adott áldást ránk.

                                  Csodák csodája,Óz nagy tudománya

                                  Smaragdzöld cipőkkel taposott a sárba.

                                   Bádog már a szívem és szalma az eszem,

                                  A sárgaköves úton végleg eltévedtem...