Mint kalapba dobált cetlik közül,úgy választottam ki hirtelen ezt a történetet,bár mondhatnám telitalálat volt.Olyannyira,hogy nap nem telik el "e kínzó és fájdalmas emlék és hiány" nélkül!Ha röviden akarok fogalmazni:20 év zongoratanítás után jött egy ember,aki tulajdonképpen nem tudom hová sorolható,de a lényeg annyi,hogy egyszerűen kivette kezemből a zenét,a tanítványaimat,a sorsomat,az életemet,a lelkem szikével metszette ketté,felhasította a talajt lábam alatt,felégette azt mögöttem legszebb emlékeimmel,és örök diszharmóniába öltöztette a jövő zenéjét...ha hosszabban fogalmaznék,talán már az istenkáromlás-parancsolatát szegném,ami távol álljon még gondolatban is!Jó,hogy leírtam.Egy cseppnyi heg beforrott lelkemen.
...a zongorám még meg van,csak bezártam egy szobába...talán holnap meglátogatom:)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.