Mégis írnom kell Hozzád
bár próbáltam elrejteni
bánatom.
De már látom
és érzem,
hogy ugyanúgy nem
élhetem életem
és ugyanúgy
nem jönnek
a holnapok.
Mit mondhattam volna még,
amit már soha el nem
mondhatok,
és mit mondhattál
volna még nekem...
Elveszett koszorúk
között ballagok,
amíg csak
tart az életem,
Azt hittem
nem hiányzol már,
de nélküled
rájöttem
Tévedtem.
Most csak a fejem fáj
visszafolytott könnyeimtől,
és még most sem hiszem,
hogy nélküled kell
élnem életem
tovább,
s a megkopott
kották között
a távolból nézem
csak a zongorát.
Mit mondhatnék még,
hiszen már szólni
sem tudok...
ezernyi sebből
vérezve
hiába várom a holnapot...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.