Csak állok szótlanul
szavaid előtt,
és már nincs erőm
fejet hajtani akaratodnak.
Nem szólnak zenék
és nem repülnek
az éterben
egymáshoz lágyan,
szelíden szóló szavak.
Egyedül maradtam hát,
de a magányban
rejtőzhet még ezernyi
apró varázs
és csillagok,fények,
de amikor feléjük nézek,
csak megfáradt arcod látom
a horizonton,
miközben arról álmodom,
hogy karjaidban
a lábam lógatom,
s közben
Chopin-t hallgatom.
Miféle varázs lenne
ha nem rejtőzködnél benne
álmaimban,
és csak rég elkorhadt
zongorám siratva
bámulnék az égre!
Mégis,
valami elszakadt életünkben...
Te az enyémben,
vagy
én a tiédben?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.