Nem emlékszem,mikor toltak ki a műtőből,és hogy mi történt utána.Bizonyára átestem egy-két ágytálazáson,de az megragadt bennem,hogy az ötös kórteremben voltam.Mivel nem jártam még iskolába,nem ismertem a számokat,valószínű,hogy a "Nővérke ötösbe!"-kiabálásoktól ragadt meg bennem.Arra viszont tisztán emlékszem,mikor anyu értem jött,de én már nem akartam haza menni.Ott éreztem először,hogy nem tudok mozdulni a gipsztől.A jobb lábam talpig,a bal combig volt begipszelve,és mindez a bordáim alatt végződött.Otthon jöttek a rokonok látogatni,és érdekes módon nem engem sajnáltak,hanem anyut,hogy:Milyen nehéz neked,bírod még?Anyu ágytál helyett egy zöld műanyag lavórt tett alám,és mindíg arról beszélt,hogy mennyit kell túlóráznia...A legszörnyübb az volt,mikor elvittek az óvodai évzáróra,kihoztak nekem egy összecsukható ágyat és végig kellett néznem,amint többiek népitáncot járnak pöttyös szoknyában!Nem tudom,meddig voltam gipszben,egyszer hihetetlen módon elkúsztam elég messzire,akkor örültem,hogy csodálkozva néznek rám.Utána megint visszavittek a kórházba...de ez már egy másik történet...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.