...nem sikerült befejeznem az előző bejegyzést,mivel Laura újabban alszik délutánonként az óvodában,ami természetesen együtt jár az itthoni kései elalvással.Mire eljutok a blogig,már alig várom,hogy az ágyig eljussak.Közben elhagytam valahol a verset is,de mivel jelenleg nincs kellő ihletem,kénytelen vagyok megkeresni.Tehát most várnom kell rám a saját blogomban,míg elindulok megkeresni...csak azt nem tudom,közben mit csináljak..talán addig elmeséljek egy másik történetet..?....de már meg is találtam,íme a vers:
Nélküled nem csobog esővíz
keserűvé válik a méz-íz
Nélküled nem sarjad ki a fű
szakadást nem ölt össze a tű
Nélküled nem lobban fel a láng
nem izzik parázsként a gyufán
Nélküled a kés is életlen
csak sebeket ejt a kenyérben
Nélküled nem várok holnapot
nem gyúlnak az égen csillagok
Nélküled levegőt sem kapok
hajnalra nem jönnek nappalok
Nélküled az élet andalog
nem születnek többé dallamok
Nélküled már élni sem tudok
ha nem láthatom arcod-hát meghalok
...hogy ne váljunk el szomorúan:
Csüng az ég a föld felett
sarkában felhő nevet:-)
felhő mögött elbújok
ha keresel,ott vagyok;-)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
dual-lélek 2008.10.06. 20:55:50
“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”
(Márai Sándor: Eszter hagyatéka)