yerena blogja

...pedig soha nem gondoltam volna,hogy velem is megeshet...

Egy héttel ezelőtt történt,vagyis múlt héten csütörtökön öt óra tájban,amikor is elindultam elszántan egy csomaggal a postára.Kiléptem az ajtón,és nem vettem számításba,hogy esett még némi hó és a terasz,amin át akartam kelni fölöttébb csúszott.Az első lépés után éreztem,hogy nem kerülhetem el az esést,és azt is tudtam,hogy a jobb csípőm lesz szenvedő alanya az atrakciónak.Elterültem,és segítségért kiálltottam.Először Mózes szaladt ki zokniban,majd utána a többiek.Nagynehezen bevonszoltak,de már akkor éreztem "ennek fele sem tréfa",mert iszonyatos fájdalmaim voltak.Felhívtam régi kedves barátnőmet,aki nemrég hasonló módon "megjárta",és a tünetekből következtetve...mentőt hívtunk.A fájdalom akkorra már olyan méreteket öltött,hogy azt sem bántam volna,ha mindjárt elaltatnak és protézissel a csípőmben megújulva térek vissza hajlékomba.Márti ült be velem a mentőbe,és nagyon sajnáltam,hogy egy szem szülőanyját ilyen megviselt állapotban látja,de hát nem volt mit tenni.A kórházban megállapították,hogy ez a láb-vagyis csípő-már semmiképp nem az aminek lennie kéne,de én dacoltam a "sorssal",hogy majd kialakul egyszercsak,így az éjszakát nagy kínok között itthon töltöttem.Öt nehéz nap után,mégiscsak örvendetes,hogy ma már elfelejtettem hol hagytam a mankót,na mert annyi dolgom volt...és olyan szépen sütött a nap...és főzni is kellet...mert volt még egy kis határidős munkám is:)...meg Lauráért szerettem volna én is bemenni az oviba,mert olyan jó amikor örül nekem...