Sokszor olvastam már,hogy a költők megérzik sorsukat.Ezt a verset tizenhat évvel ezelőtt írtam,mikor még esténként futottam a Körös-parton...bár én nem vagyok költő/de R.Zsuzsának köszönöm a megtiszteltetést/
Lassan már hajlottan,
bottal követve
megyek utánad,
mert várlak.
Megyek utánad
bottal követve
lassan már hajlottan.
Ha már lábaim nem,
szívem
mégis
emelem
nem hiszed Te sem,
hogy a szerelem
akkor is megpihen
lelkemen
és
emelem
szívem
akkor is,
ha lábaim már nem.
Lassan már bottal,
hajlottan követve
megyek utánad,
mert várlak.
Megyek utánad
hajlottan követve
lassan már bottal.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.