"Élete középső szakaszában a legtöbb ember megszokja a hétköznapok taposómalmát, és olyan gépiesen végzi mesterségét, ahogy nyakkendője csokrát köti meg reggelenként. Pedig hány olyan ember van ezek közt, aki valamikor saját egyénisége szerint akarta megformálni életét, sőt még a világot is meg akarta egy kissé változtatni! Ezek maguk sem tudják, mikor és hogyan rozsdásodtak meg, mikor és hogyan koptak el annyira, hogy beleférjenek a tucatcsomagolásba. Az a lelkesedés, mellyel átlagon felüli céljaikért munkálkodtak, éppen olyan észrevétlenül hűlt ki, mint minden ifjúkori szerelem. Így jutottak el odáig, hogy ifjúságunk lelke - ha fel is támadna - úgy érezné magát férfikorunk gondolatvilágában, mint egy kísértet a régi kastélyban, melyet új gazdája modern bútorokkal rakott tele. nincs a lelki életnek még egy ilyen titokzatos, hajszálfinom jelensége, mint ez az átalakulás, mely lassanként, folyamatosan következett be náluk. Minden ismerősük, minden rokonuk hozzájárul egy-egy fertőző lehelettel, amint beszélgetés közben az aljas alkalmazkodás hazugságait hangsúlyoztatta, vagy feltálalta piszkos tapasztalataiból levont korlátolt következtetéseit. De néha talán egy asszony szemsugara vakította meg őket annyira, hogy életük igazi útjáról mellékösvényre tévedtek."
/MIDDLEMARCH/

Ezt az idézetet, szinte életfilozófiának érzem, ne távolodjunk el az úgymond gyermekkortól, ne hagyjuk, hogy holmi emberek, rendszerek kisajátítsanak bennünket, mert akkor mi marad nekünk?
Egy jellemtelen, fakó uniformizált világ...
Pie

Ezt hívják borotva automatának.:)
"Ja, hogy nem mindenkinek ugyanolyan az arckaraktere....? Először...!:S"